Lefegyverezték kedden a dél-mexikói Acapulco város összes rendőrét, mert a mexikói hatóságok úgy sejtik, hogy bűnözők épültek be a rendfenntartók közé.

Az akciót katonák, magas rangú rendőrök és ügyészek hajtották végre, két rendőrparancsnokot emberölés gyanújával is vádolnak, őket őrizetbe vették. A hatóságok közölték, hogy az összes acapulcói rendőrtiszt “értékelésen” fog átesni, hogy megállapítsák, megbízhatóak-e. Ez idő alatt a rendfenntartásról állami és szövetségi rendőrök fognak gondoskodni.

Acapulco a drogkartellek háborúja által keményen sújtott Guerrero szövetségi államban található, az ötvenes évektől az amerikai turisták kedvelt célpontjának számított. És bár a város gyilkossági rátája Caracas után a világon a második legmagasabb (2016-ban 100 ezer lakosra 113 emberölés jutott), gondosan izolált hotelei és partjai újból kezdenek divatba jönni.

Nem ez az első eset, hogy rendőrökre csapnak le a mexikói hatóságok. Augusztus végén a Puebla államban fekvő Tehuacán városban 205 állami, illetve önkormányzati rendőrt vettek őrizetbe. Közülük húsz önkormányzati rendőrről kiderült, hogy álrendőr, ők nem voltak a testület tagjai, nem szerepeltek a hivatalos listán, nem tették le a szükséges vizsgákat és nem volt erkölcsi bizonyítványuk sem. Puebla állam hatóságai a szervezett bűnözéssel való kapcsolattartás miatt indítottak vizsgálatot a tehuacáni rendőrség és más testületek ellen.

Korábban szintén Puebla államban, San Martín Texmelucan de Labastidában 200 rendőrt szereltek le és fegyvereztek le május 2-án, miután azzal gyanúsították őket, hogy összejátszanak a Pemex mexikói olajvállalat üzemanyag-vezetékeit megcsapoló szervezett bűnbandákkal. Június 21-én pedig a Mexikóvárostól 237 kilométerre fekvő Ciudad Serdánban vették őrizetbe az önkormányzati rendőrség vezetőjét és 35 rendőrét.

hírdetés
hírdetés