Theresa May brit miniszterelnök bejelentette: nagy valószínűséggel valóban az oroszok lehettek a volt kettős ügynök és lánya megmérgezése mögött.

A brit miniszterelnök hétfőn délután szólalt meg Szergej Szkripal és lánya megmérgezése ügyében . Mivel az egykori orosz–brit kém elleni támadás kísértetiesen hasonló volt Alexandr Valterovics Litvinyenko megöléséhez, sokan egyből az oroszokat és Vlagyimir Putyint vették elő.

Úgy tűnik, hogy a brit rendőrség vizsgálata is hasonló eredményre jutott, ugyanis a brit kormány szerint „nagyon valószínű”, hogy az oroszok állnak a háttérben. Erre mutat az a megállapítás is, hogy a szóban forgó, ritka katonai idegméreg kifejlesztőjeként Oroszországot azonosították be. A miniszterelnök elárulta, a méreg az úgynevezett novicsok méreganyagok csoportjába tartozik.

May azt is elmondta, Londonba kérették az orosz nagykövetet, magyarázza el, maga az orosz állam áll-e a támadás mögött vagy elvesztették a kontrolljukat a méregfiolák felett. Emellett Boris Johnson brit külügyminiszter már követelte a nagykövettől, hogy a Novicsok-programról szóló összes jelentést kedd estig mutassa be a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek.

Az Egyesült Királyság válaszáról még nem született döntés, ám May figyelmeztetett: „amennyiben nem kapnak hiteles választ, arra a következtetésre jutnak, hogy az orosz állam jogellenes tettet hajtott végre az Egyesült Királyság ellen”.

Az orosz külügyminisztérium hamar reagált May beszédére, amit röviden tündérmesének titulált.

 

hírdetés
hírdetés