Az már biztos, hogy Irán az amerikai likvidálási akció miatt felrugja a nehezen kötött atomegyezményt. Ezt már elérte Trump.  Irán nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt ezen kötelezettségeit, de fenntartja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel – közölte az iráni állami televízió a teheráni kormány közleményére hivatkozva vasárnap. Érdekes,hogy  a Hezbollah vallási vezetőjének a gyerekeit is hasonló módon ölték meg, de Hassan Naszrallah nem ült fel a provokációnak. Sőt a Hezbollah sem állt bosszút. A libanoni  siíta vallási vezetők szerint a vízkészletükre hajt minden környező ország és hiába mondják őket terroristáknak az országban élő több mint 17 vallás szabadon gyakorólható. .

Az már biztos, hogy Irán az amerikai likvidálási akció miatt felrugja a nehezen kötött atomegyezményt. Ezt már elérte Trump.  Irán nem korlátozza többé atomprogramját, nem teljesíti a továbbiakban a 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásban vállalt ezen kötelezettségeit, de fenntartja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel – közölte az iráni állami televízió a teheráni kormány közleményére hivatkozva vasárnap. Érdekes,hogy  a Hezbollah vallási vezetőjének a gyerekeit is hasonló módon ölték meg, de Hassan Naszrallah nem ült fel a provokációnak. Sőt a Hezbollah sem állt bosszút. A libanoni  siíta vallási vezetők szerint a vízkészletükre hajt minden környező ország és hiába mondják őket terroristáknak az országban élő több mint 17 vallás szabadon gyakorólható. .

 

A televízió szerint Teherán a jövőben nem tartja magát többé a többhatalmi megállapodás azon rendelkezéseihez, amelyek az urándúsításra használt centrifugák számát, az urándúsítás mennyiségét, illetve fokát, valamint nukleáris kutatási-fejlesztési tevékenységét korlátozták. “Irán korlátozás nélkül folytatni fogja az urándúsítást, amelyet technikai igényeitől tesz függővé” – derült ki a kormányzati közleményből.

A teheráni vezetés ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Irán visszavonja az intézkedéseket, amennyiben Washington feloldja az Irán-ellenes szankciókat. Az iráni kormány hozzátette: nyitott marad a tárgyalásokra európai partnereivel, jóllehet ők nem tudták biztosítani számára, hogy az amerikai büntetőintézkedések ellenére értékesíteni tudja olaját külföldre. Teherán nem vonta vissza azon korábbi ígéretét, hogy nem kezd atomfegyver fejlesztésébe.

Teherán a hat nagyhatalommal (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Irán, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) 2015-ben megkötött megállapodásban vállalta, hogy korlátozza atomprogramját a gazdaságát súlyosan érintő szankciók fokozatos feloldásáért cserébe.

Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta az atomalkut, és újból bevezette a szankciókat. Ezt követően Irán közölte, hogy fokozatosan visszalép a szerződésben vállalt kötelezettségeitől. Miközben a megállapodás 3,67 százalékban állapította meg az urándúsítás felső küszöbét, Irán 4,5 százalékosra emelte a dúsítás fokát. Növelte a szerződésben 202,8 kilogrammban maximalizált dúsított uránkészlet mennyiségét, valamint meghaladta a nehézvízkészlet 300 tonnában meghatározott felső határát is.

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy Irán eddig nem lépte át jelentősen az urándúsítás fokára vonatkozó korlátokat, hiszen az utóbbi hónapokban mintegy 4,5 százalékos uránt dúsított, ami jóval alatta van az atomalku előtti 20 százalékos szintnek, és messze elmarad az atomfegyver építéséhez szükséges 90 százalékos szinttől.

Tény kérdése, hogy az iráni siita vezetőket amerika nem szereti, mert Libanonban is ezen csoport van hatalmon miután a Hezbollah párttá alakult. A siíták Izraelnek is útjában vannak, főleg azért mert a Hezbollah évek óta amióta a libanoni parlamentben is jelentős többséggel vannak és nem igazán követnek el terror akciókat útban vannak. Nem a vallási nézeteik miatt, hisz Libanonban több mint 17 vallás van. Hanem azért, mert a térség egyetlen egy ivóvíz bázisa Libanon alatt van. Ez pedig nagy kincs. 2006-ban is az izraeli-libanoni konfliktus emiatt tört ki, mert a Hezbollah észrevette, hogy Izrael innen visz vizet, földalatti fúrásokkal.

Az is nehezíti a mostani iráni -amerikai helyzetet, hogy a Hezbollah vallási vezetője Hassan Nasrallah akkor sem lépett fel és állt bosszút, amikor a gyerekeit hasonló módon likvidálták drónokkal lassan egy évtízede, mint most Szulejmáni parancsnokot. Sőt nyugalomra intett mindenkit a vallási vezető, pedig apaként mindenét elvesztette, amit lehetett. Amióta pedig a libanoni parlamentben ők vannak hatalmon még jobban vigyázza a békét a Hezbollah.

Az is tény kérdése, hogy a siíta vezetők Iránban és Libanonban is a szocialitsa, kommunista elveket is tisztelik. Che Guevara a példaképük. Más vallásokat is tisztelnek, nem üldözik őket, nem bántják. a szélsőséges muszlim szervezeteket azonban nem tűrik.

A siíta vezetők közt a francia és orosz kapcsolatok nagyon erősek. Sőt a magyar kapcsolatok sem rosszak. Sok libanoni a francia egyetemeket választja vagy épp a magyar orvosi egyetemeket. Összességében azonban az ország útban van Amerikának, Izraelnek, Szíriának és Törökországnak is.

Így felvetődik a kérdés, a mostani amerikai likvidálás kinek állt érdekében ? Mi a cél ? Irán lerohanása semmiképp. Vagy Libanon vízkészletének a megszerzése ? Vagy csak a terület kell ? No comment.

hírdetés
hírdetés