Több, a Brexitet érintő módosító javaslatról is szavaztak kedd este a brit parlament alsóházában, miután a képviselők két hete elutasították a Brexit feltételeiről szóló megállapodás-tervezetet. A képviselők elvben elutasították a megállapodás nélküli kilépést, de nem is akarják elhalasztani azt. Döntöttek arról is, hogy alternatív megoldást kell találni a vitatott backstop-mechanizmus helyettesítésére az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére.

 

A képviselők először a Munkáspárt azon javaslatáról voksoltak, amely a megállapodás nélküli Brexit elkerüléséről szólna, és egyfajta vámunió létrehozásáról az Európai Unióval. A képviselők ezt a javaslatot 327-296 arányban leszavazták.

Ennél még nagyobb arányban szavazták le a képviselők a Skót Nemzeti Párt és a walesi Plaid Cymru javaslatát, amely szintén kizárta volna a megállapodás nélküli Brexitet, illetve arra szólította fel a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a kilépési tárgyalásokra adott határidőt. A módosítás azt is rögzítette volna, hogy Skóciában a többség az EU-ban maradásra szavazott a Brexit-szavazáskor, ezért őket nem kellene akaratuk ellenére kivinni az unióból. A skót-walesi javaslatot csupán39 képviselő támogatta, 327 nemet mondott rá.

Szoros szavazataránnyal, 321-301 arányban, de leszavazta a ház a volt konzervatív miniszter, Dominic Grieve javaslatát is, amely lehetőséget adott volna a parlamentnek, hogy a Theresa May által tető alá hozott megállapodástervezet helyett más lehetőségekről is tárgyaljanak. A javaslat szerint a képviselőknek elég ideje lett volna még februárban tárgyalni a Brexitről, és akár egy megállapodás nélküli Brexitet is elkerülni.

Nem támogatták a képviselők a munkáspárti Yvette Cooper által benyújtott javaslatot is, amely szintén a kilépési határidő kiterjesztéséről szólt, ha a Brexit feltételrendszeréről szóló egyezményt Theresa Maynek nem sikerül elfogadtatni február 26-ig. A módosítás szerint a brit parlament szavazással megbízta volna a miniszterelnököt a határidő kilenc hónapos, azaz az év végéig tartó meghosszabbításával. Ezt a módosítót 321-en utasították el, 298-an igennel voksoltak. Bár a Munkáspárt korábban azt jelezte, hogy egységesen támogatni fogják a beterjesztést, 14-en nemmel voksoltak.

A szintén munkáspárti Rachel Reeves egy olyan többpárti módosítót nyújtott be, amely nem is csak az év végéig hosszabbítaná meg a tárgyalási időszakot, hanem két évre, ha február 26-ig nem születne megállapodás. Ezt sem fogadták el a képviselők, 322-en nem ellenében csak 290 igen született.

A tory Caroline Spelman egy elvi döntésről nyújtott be módosítót, amely szintén kizárná a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét. Ez volt a nap első módosító javaslata, amelyet elfogadott a parlament 318-310 arányban.

Graham Brady, az alsóházi tory pártcsoport legbefolyásosabb nem kormányzati tisztviselője által benyújtott módosító értelmében az alsóházi konzervatív frakció támogatja a Brexit feltételrendszeréről elért megállapodást, de csak akkor, ha a vitatott backstop-mechanizmus helyett “alternatív” megoldás kerül be az egyezménybe az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére. Ezt a javaslatot is elfogadta a parlament 317-301 arányban.

A brit kormány támogatja ezt a módosító indítványt , keddi felszólalásában pedig Theresa May miniszterelnök is arra kérte a képviselőket, hogy a vitanap után, késő este esedékes szavazáson támogassák a javaslatot, mert ez erőteljes felhatalmazást adna neki a Brüsszellel folytatandó újabb tárgyalásokhoz.

Theresa May miniszterelnök a kedd esti szavazás után, az alsóházban felszólalva bejelentette: a kormány e felhatalmazás alapján jogilag kötelező erejű változtatásokat fog kérni a kilépési megállapodásban, szem előtt tartva ugyanakkor annak garantálását is, hogy az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán ne kelljen ismét bevezetni a hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzést a Brexit után.

Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője egyébként már jelezte, hogy akárhogy is szavaz a brit parlament, nincs értelme újranyitni a tárgyalásokat .

hírdetés
hírdetés