Bár se háború, se természeti katasztrófa nem sújtotta Amerikát mégis rendkívüli állapotot hirdethet Trump. Az amerikai elnök azt is bejelentette nem is utazik el a davosi világgazdasági fórumra, ha a részleges kormányzati leállás folytatódik. A rendkívüli állapothoz pedig ragaszkodik.

Szándékomban állt, hogy elutazzam, és még mindig nem tettem le erről – jelentette ki az elnök a január 21-én kezdődő davosi fórumra utalva. Hozzátette: “nagyszerű történetet” mondhatna el a fórumon az amerikai gazdaság eredményeiről.

Donald Trump dicsérte a tavalyi davosi tanácskozást, amelyen beszédet is mondott az Amerika elsőbbségét hirdető politikájáról és az Egyesült Államok globális szerepéről. “Igazi siker volt” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy kitart álláspontja mellett a határfal építéséről a kongresszus demokrata párti politikusaival folytatott vitában.
Azt mondta: “csaknem biztos”, hogy kihirdeti a rendkívüli állapotot. “Abszolút jogom van arra, hogy rendkívüli állapotot hirdessek”- mondta, megjegyezve, hogy más amerikai elnökök is éltek ezzel a lehetőséggel. “Én ezt még nem tettem meg, de megtehetem …valószínűleg meg is teszem, azt is mondanám, hogy szinte bizonyos, hogy megteszem” – mondta.

Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy eddig ezt miért nem tette meg, Trump azt válaszolta: azért mert azt szeretné, hogy megállapodás szülessen a kongresszusban.

Leszögezte még, hogy a republikánusok “rendkívül egységesek” a fal építését illetően. Mint mondta: “nem hiszem, hogy valaha is láttunk ilyen egységet a Republikánus Pártban”. Úgy vélte, hogy ez az egység nem is törik meg, mert a republikánusok “tudják, hogy szükség van a határok biztonságára”. A rendkívüli állapot kihirdetésétől elemzők szerint Trump azt reméli, hogy a kongresszus hozzájárulása nélkül is talál forrásokat az amerikai-mexikói határra tervezett fal, vagy acélkerítés megépítéséhez.

hírdetés