Ukrajnában körülbelül egymillió férfit lehetne Kelet-Ukrajnába küldeni, hogy részt vegyenek az ottani harcokban – ezt mondta az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács egy hétfői tévéinterjúban. Andrij Liszenko lehetségesnek nevezte, hogy a mostani mozgósításkor körülbelül százezer tartalékos kapott behívót, de a terrorellenes erőknek nem lesz szükségük mindenkire.

pain drug Ukrainian army troops receive munitions on the outskirts of Izyum

A hadkiegészítő parancsnokságok most összesítik, hogy mekkora forrással rendelkeznek, a különböző fegyveres erők vezetésében pedig azt mérik fel, hány és milyen képzettségű katonára van szükségük – közölte a szóvivő.

Liszenko cáfolta és az “információs hadviselés részének” nevezte azokat a híreket, amelyek szerint a terrorellenes erők emberhiánnyal küzdenének. Azt is tagadta, hogy erőszakkal, az utcákról gyűjtenék be a “hadra fogható” férfiakat.
Az ukrán parlament július 22-én hagyta jóvá az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet. A nyugat-ukrajnai Csernyivciben, valamint Kárpátalja több településén útlezárásokkal tiltakoztak a helyiek a mozgósítás ellen.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert pénteken azt mondta, hogy az ukrajnai katonai mozgósítások “nem etnikai alapon történnek”.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének információi szerint a részleges mozgósítás mostani, harmadik szakaszában Kárpátalján 2500 ember, arányaiban körülbelül 250 magyar nemzetiségű férfi behívásával lehet számolni.

Post expires at 6:41de. on péntek november 10th, 2000

hírdetés
hírdetés