Tanáraik után a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is tiltakoznak az alapítványi kuratórium felállítása ellen. Legfőképp Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökségéből nem kérnek. Amúgy ez a pozíció hacsak nem álláshalmozó talán bele sem fér a Nemzeti Színház igazgatójának munkaidejébe, hisz bőven mit tennie a teátrumnál, hogy minél több nézőt csábítson be.

Tanáraik után a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is tiltakoznak az alapítványi kuratórium felállítása ellen. Legfőképp Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökségéből nem kérnek. Amúgy ez a pozíció hacsak nem álláshalmozó talán bele sem fér a Nemzeti Színház igazgatójának munkaidejébe, hisz bőven mit tennie a teátrumnál, hogy minél több nézőt csábítson be.

 

A felsőfokú iskola vezetősége meglehetősen mozgalmas napokon van túl, hiszen azok után, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium pár nappal ezelőtt bejelentette, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója lesz az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, folyamatos tiltakozásokkal és felmondásokkal kénytelen szembenézni.

Az intézményben 1979 óta oktató és közismert Zsámbéki Gábornak, valamint az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetőjének, Gáspár Máténak a felmondását követően most a hallgatói önkormányzat vezetősége is hangot adott nemtetszésének a kinevezésekkel kapcsolatban.

A HÖK tagjai közleményben és egy videóban is tiltakoztak a történtek ellen. Videójukban a Méloszi dialógust szavalták el, írásukban pedig leginkább azt nehezményezték, hogy – egy korábbi ígérettel ellentétben – az egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között, így ezt a döntést nem tudják magukénak érezni, ezért nem is hajlandóak elfogadni.

A hallgatók ezen véleményében az egyetem szenátusa is osztozik, a testület szintén közleményt adott ki a kinevezések hivatalos bejelentése után, amelyben jelezte, bár korábban több javaslatot is tett a kurátorok kiválasztásának módjára, a döntéshozók ezek közül egyet sem hasznosítottak a végleges procedúra során.

Így a SZEF-ről és a jövőbeli tiltakozásokról még igen sokat fogunk hallani a következő hetekben. A Nemzeti Színház főigazgatója pedig lehet jobban tenné, ha még sem fogadná el a kuratóriumi elnökséget. Minek ez neki ? Csak nem álláshalmozó ? Vidnyánszkynak bőven van tenni valója a Nemzeti Színháznál, hisz sok jó darab kell, és sok sok néző, ez pedig olyan embert és színigazgatót kíván, aki minden erejével csak ezen ténykedik.

( Ajtai )

hírdetés
hírdetés