A Lehet Más a Politika olyan életpályamodellt szeretne a pedagógusoknak, amelyben elérhető, hogy karrierjük végén legalább annyit keressenek, mint a kormány államtitkárai. Ez az elmúlt ciklusban hozzávetőleg egymillió forint volt.

 

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, a pedagógusnapon tartott budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a tanároknak. Szavai szerint a pedagógusok munkája nélkül már régen összeomlott volna “a túlzottan központosított és államosított iskolarendszer”, amelyet a Fidesz-KDNP “immár sokadik éve erőltet rá” Magyarországra. Hangsúlyozta, hogy az LMP jó minőségű, korszerű, szabad oktatást, valamint esélyteremtő iskolarendszert akar. A cél elérésének kulcsa, hogy javítsák a pedagógusok körülményeit – vélekedett.

Hiába vezettek be életpályamodellt a pedagógusoknak, a rendszer több sebből vérzik, a megadott béremelés mértéke nem elégséges – hangoztatta Kanász-Nagy Máté. Úgy alakítanák át az életpályamodellt, hogy még jobban emelnék a kezdő pedagógusok bérét, hiszen ők jelenleg csupán nettó 117 ezer vagy 131 ezer forintot keresnek, amiből még saját magukat sem tudják eltartani, nemhogy a családjukat – jelezte a szóvivő. Az LMP oktatási programja heti 20 órában maximálná a kötelező kontaktórák számát. Ennél többet lehetne vállalni, de előírni nem – tette hozzá.

Kanász-Nagy Máté kijelentette: a különböző adminisztratív feladatokkal és a felkészüléssel így is bőven 40 órás lenne a pedagógusok munkahete, miközben jelenleg több mint 50, de akár 60 órát is dolgoznak hetente. Kitért arra, hogy új Nemzeti alaptantervet (Nat) vezetnének be, mivel a mostani mind a pedagógusokra, mind a diákokra túl sok feladatot ró.

Vissza kell adni a szabadságot a magyar iskolarendszerben – hangsúlyozta az LMP-s politikus. A pedagógusok választhassák meg, milyen könyvekből akarnak oktatni, készíthessék el a helyi tanterveket, térhessenek el bizonyos mértékben a Nattól, továbbá szólhassanak bele az igazgatók kiválasztásába – szorgalmazta Kanász-Nagy Máté. Beszélt arról, hogy a nevelést-oktatást segítő több tízezer szakember – dajkák, iskolatitkárok, pedagógiai asszisztensek – helyzetével szintén foglalkozni kell, mert ők kimaradtak az életpályamodellből, a béremelésből.

Kérdésre Kanász-Nagy Máté közölte: támogatható lenne a Párbeszéd azon javaslata, hogy 7-8 évente 1 év fizetett szabadságot kapjanak a pedagógusok. Azt mondta, el lehet gondolkodni ilyen intézkedéseken akár a tanárok, akár az orvosok esetében. A fizetett szabadság aktív pihenéssel telne, például továbbképzéssel, nyelvtanulással – mondta az LMP szóvivője.

 

hírdetés
hírdetés