Eszenyi Enikő egyenlőre nem lép színpadra, ami érthető az őt ért fura támadások után. Az új igazgató, Rudolf Péter szerint a Vígszínház biztos lábakon áll, ami elődjének köszönhető.

Fontos évad előtt áll a Vígszínház Rudolf Péter, az új igazgató szerint, „mert most alakul ki a jövő, és az, hogyan épül majd fel ez a társulat.” Az InfoRádiónakazt mondta: hálás azoknak, akik sokat dolgoztak, hogy az átadás-átvétel professzionálisan, magától értetődően és elegánsan menjen végbe. Még nem is zárult le a folyamat, hivatalosan csak július elsejével vette át a színház irányítását, de már az elmúlt három hétben is ott dolgozott, csak nem teljes jogkörrel.

Arról is beszélt Rudolf, hogy két ember távozott a színháztól, de még az igazgatóváltás előtt.
Elődjéről, Eszenyi Enikőről azt mondta, ő „most saját kérésre felfüggeszti a színészi tevékenységét, nem akar játszani. Viszont azokkal az előadásokkal kapcsolatos összes munkát elvégzi, amelyeket ő rendezett. Együtt beszéljük meg az esetleges szerepátvételeket, végigcsinálja a szokásos felújító próbákat.”

Hozzátette: maximálisan tiszteletben tartja Eszenyi kérését, és örül, hogy az általa rendezett előadásokat maga tartja majd karban.

Rudolf a Vígszínház anyagi helyzetéről szólva úgy fogalmazott: köszönetet kell mondania az elődjének, mert a teátrum stabil lábakon áll.

hírdetés