A szcientológiai egyház vezetői le vannak döbbenve, hogy egy ismert pszichológus szakvéleményt készített a vallásukról. Emiatt a szakértő felelősségre vonását követelik. Az egyház szerint tovább folyik a lejáratásuk, amit nem hagynak szó nélkül.   

 

A Szcientológia Egyház a megfelelő fórumokon kívánt ezzel foglalkozni, de a sajtóhírek miatt kénytelen reagálni Császár-Nagy Noémi pszichológus “szakvéleményére”.

Az egyház panasszal élt az illetékes szerveknél, mivel álláspontunk szerint az anyag számos ponton sérti a szakértői törvényt és az etikai kódexeket, kezdve azzal, hogy pszichológus vallásos gyakorlatokat nem is vizsgálhat, odáig, hogy úgy alkot véleményt konkrét személyek pszichés állapotáról, hogy egyikükkel sem találkozott.

Ez olyan, mintha a mantrázást vagy a rózsafüzért próbálná valaki a tudományosság köntösében elítélni. Egy vallás “tudományos” vizsgálata csakis egy lejárató kampány ideológiai alapjául szolgálhat.

Aggályosnak gondoljuk azt is, hogy éppen egy pszichológus ír rólunk, miközben ismert, hogy a szcientológusok sok esetben tártak fel pszichiáterek által elkövetett szexuális visszaéléseket a páciensekkel szemben.

A sok sebből vérző anyag felhasználása és publikálása újabb bizonyíték Péterfalvi Attila NAIH elnök elfogultságára az egyházzal kapcsolatban.

A vallások a természetfelettire, a fizikai világ határait meghaladó, valamiféle “végső létezésre” irányuló hitet tartalmazzák. Ez pedig lehet az Istenbe vagy akár a lélekvándorlásba vetett hit is, ahogy például a Szcientológia és a Buddhizmus tanaiban.

hírdetés
hírdetés