A néhai cseh köztársasági elnök 1977-es bebörtönzése alatt írt naplóját Zdenek Urbánek cseh író és műfordító hagyatékában találta meg az író unokája. Az Urbánek család korábban szoros kapcsolatot ápolt a szocialista rendszer ellenzékével, Václav Havellel, így kerülhetett hozzájuk a dokumentum.

Václav Havel a Charta 77 nevű csehszlovák ellenzéki emberi jogi kiáltvány 1977 januári nyugati publikálása után került néhány társával együtt vizsgálati fogságba. A dokumentumban többtucatnyi korabeli ellenzéki cseh aktivista az emberi jogok betartását kérte számon a csehszlovák szocialista vezetőktől. Az akkori csehszlovák szocialista rendszer a chartásokat ellenségnek nyilvánította és folyamatosan zaklatta, üldözte őket.

Havel januártól májusig volt a Ruzyne börtönben, és eddig ismeretlen naplójába rendszeresen beírta napi feladatait, jövőbeni terveit és ötleteit, gondolatait. A prágai sajtó szerint a naplóban sok olyan rövid megjegyzés is van, amely általában nem jellemezte Václav Havelt.

Az értékes dokumentumot ősszel jelenteti meg a prágai Václav Havel Könyvtár.

(Fotó: Václav Havel a kedvenc festményével, Prágai Nemzeti Múzeum 1992./In Thre Fray)

hírdetés
hírdetés