A Fradi elnöke Kuabtov Gábor is elmondta gondolatait a fura Petrjak ügyről. Mint ismeretes az ukrán focista a Fradit erősítette, azonban a gólerős szélső a Vidihez igazolt, érdekes körülmények között. Petrjak ügynöke szerint nem tárgyalt velük a klub érdemben, míg a Fradi szakvezetése szerint ez nem fedi a valóságot. Az biztos nem Kubatov elnök feladata a játékosokkal tárgyalni, ideje sincs erre, hogy ki hibázott Petrjak –ügyében nem igazán tudni de feltehetőleg mindenki.

A  két klub között volt egy soha ki nem mondott, soha le nem írt, tiszteletalapú szabály, hogy nem nyúlunk bele egymás keretébe. Szerintem ez természetes a magyar futballban, amelyben mindketten sikerre törekszünk. Nem beszéltünk ilyesmiről, mert ez annyira magától értetődő – mondta Kubatov Gábor, elnök az NSO-nak.

A Vidi mindent jogszerűen tett, efelől senkinek se legyen kétsége, jogilag nem támadható – folytatta Kubatov.

 Őt viszont “a morális vonatkozás bántja”.

A piacon fellelhető milliónyi futballista közül éppen a miénk kellett?” – tette fel a kérdést a Fradi-elnök.

Kubatov szerint a Ferencváros múlt ősz óta tárgyaltak a játékossal, illetve a Sahtarral a játékos megvételéről. 1,2 millió euróban állapodtak meg az egyesülettel, erre a Vidi ráígért, az NS azt írja, másfélmillió euróért hozták el a 25 éves szélsőt.

A Vidi elleni, bajnoki döntőnek beillő meccsünk előtt keresték meg Petrjakot, majd az Újpest elleni derbit megelőző este írták alá a szerződést és került nyilvánosságra a megállapodás. Ez háromszoros inkorrektség számításaim szerint – fejtette ki a sportlapnak Kubatov, aki elismerte, a játékossal még nem volt megállapodásuk amikor a Vidi érkezett.

 Kubatov azt is elárulta, havi 25 ezer eurós fizetést ajánlottak Petrjaknak , ami prémiumokkal kicsit több is lehetett volna. Az NS szerint Fehérváron állítólag 40 ezret is megkaphat.

A Petrjak ügy azért is érdekes, mert pár hete épp a Vidi játékosáról állította azt a Fradi szakmai ügyvezetője Orosz Pál, hogy a játékos a Fradihoz szerződött volna, tárgyaltak vele.  Ezt azonban Huszti kategorikusan cáfolta és a Fradi pletykával nem is kívánt foglalkozni a magyar válogatott legenda.

Kubatov a mostani eset kapcsán kijelentette, a történtek után hoztunk egy döntést: ameddig én itt elnök vagyok, a Vidinek nem adunk el játékost. Ha úgy alakulna, hogy nem lesz pénzünk, ha esetleg a jövőnk múlna azon, eladunk-e játékost neki, akkor sem.

Nos az eddig ismert nyilatkozatok alapján úgy tűnik a Fradi illetékesei ott hibáztak, hogy először Petrjak klubjával állapodtak meg és nem a játékossal, ez általában egyszerre szokott menni. Sőt van amikor jobb a játékossal megállapodni, főleg, ha fontos, hogy nehogy mások bezavarjanak. Csak jeleznénk, a Juventus is elöbb Ronaldóval állapodott meg nem a Realal.

hírdetés