Tiltott segédlettel nyerhetett Stefan Luitz az alpesi sí világkupában. A német sportoló oxigénmaszkot használt az amerikai Beaver Creekben rendezett futamok között, ami tilos.

A nemzetközi szövetség a FIS csütörtöki döntése értelmében a német versenyző elvesztette 45 ezer svájci frankos mintegy 12,8 millió forint  pénzdíját, illetve megfosztották az első helyéért járó 100 világkupa pontjától is, de nem tiltották el.

A 26 éves síző december elején, az egyesült államokbeli Beaver Creekben rendezett óriás-műlesiklás két futama között nyúlt az oxigénmaszkhoz, amely a szervezet saját doppingszabályzata szerint tiltott segédeszköz. A futam rajtja 3152 méteres tengerszint feletti magasságon volt.

Luitz akkor megszakította a szám olimpiai bajnoka, a mögötte második osztrák Marcel Hirscher öt futamon át tartó győzelmi sorozatát, amely a kizárás miatt így végül nyolc futamot után szakadt meg.

hírdetés