Bár súlyos zakót kapott az Üllői úton a Vasas, a mesterüket nem ez aggasztotta legfőképp, hanem a bíró ténykedése.

Michael Oenning a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte a Ferencváros elleni találkozót a vasasfc.hu oldalnak.

Ahogy ezt ilyenkor illik megtenni, gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez. Ha az eredményt nézzük, egyértelműen elvesztettük a mérkőzést, ez nyilvánvaló. Azonban a foci nem csak eredménysport, azt is kell nézni, hogy milyen úton alakult ki az eredmény. Úgy gondolom, hogy ma kevés szemrehányást tehetek a játékosaimra, mert azt csinálták, amit elvártam tőlük. Bátran, sőt, az első félidő egyes szakaszaiban kiválóan játszottunk, járattuk a labdát, kerestük a lehetőségeket. Ennek okán megérdemelten szereztünk vezetést, az egyenlítő gól után se álltunk le, hanem tovább mentünk előre, így újra nálunk volt az előny. Ezután korán kaptuk az újabb egyenlítő gólt. Eddig egy nyílt és jó mérkőzés volt mindkét csapat részéről, bár úgy éreztem, hogy mi voltunk jobb állapotban.
A második félidő során a mérkőzés kapott egy új irányt a sok sárga lap miatt, amit érzésem szerint kicsit egyoldalúan osztottak ki. A mérkőzést eldöntő momentum a kiállítás volt. A mai napon úgy álltunk fel és úgy is játszottunk, hogy ezt a mérkőzést meg akarjuk nyerni, emiatt a kiállítás után is próbáltunk az ellenfél kapuja elé kerülni. Meg is volt a lehetőségünk a Ferencváros 3-2-es vezetésénél az egyenlítésre. Meg akartuk mutatni a mérkőzésen, hogy mire vagyunk képesek, ezt meg is tettük. Az eredmény a fentiek miatt sajnos nagyobb arányú lett, de ezt megfelelőképpen tudjuk és fogjuk is értékelni. – mondta a német edző.

 

hírdetés
hírdetés