Hatalmas meccsen vert helyzetből álltak fel a belga futballisták. Kétgólos hátrányból fordított a 94. percben Belgium Japán ellen a focivébén! Svájc is csomagolhat.

Gól nélküli első félidő után bomba meglepetéssel kezdődött a második játékrész a Belgium–Japán vb-nyolcaddöntőben. Egy komoly védelmi hibát kihasználva egy gyors kontrával Haragucsi révén megszerezte a vezetést Japán, majd pillanatokon belül majdnem jött is a válasz: bődületes kapufát rúgtak a belgák.

Aztán, amikor már úgy tűnt, a belgák megnyomják a következő perceket, és még nagyobb nyomást helyeznek a japánokra, jött a hidegzuhany. Inui egy igazítás után 23 méterről kilőtte a kapu alsó sarkát, ezzel kettőre növelve a Japán előnyt (0-2).

A 69. percben Verthongen góljával szépítettek a belgák, majd Fellaini révén egyenlítettek is. Belgium és Japán is felváltva dolgozott ki helyzeteket a folytatásban Honda elképesztő szabadrúgása után úgy nézett ki, hogy maradni fog a döntetlen, ám ekkor egy villámgyors kontrába kezdtek a belgák, a rendezetlen Japán védelem pedig nem tudta lekövetni az akciót, így a 94. percben megfordította az összecsapást Belgium (3-2)!

Svájc sem tudta folytatni menetelését a svédek ellen, akik végül egy szerencsésen megpattant lövés révén 0-1-re nyertek. A vébén így a sárga-kékek várhatják, hogy ki lesz az ellenfelük Kolumbia, vagy Anglia.

 

hírdetés
hírdetés