Siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul majd júniusban a 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

A nyitány után az első szakaszra Velence és Esztergom között kerül sor, majd a Balassagyarmat és Miskolc közötti táv vár a versenyzőkre. Ezt követően két félszakaszt rendeznek: Kazincbarcikáról Tiszafüredre, majd onnan Hajdúszoboszlóra teker a mezőny, mielőtt sor kerül a királyetapra, amely Karcagról indulva Gyöngyösön keresztül Kékestetőn ér véget. A vasárnapi záró szakaszt Kecskemét és Székesfehérvár között rendezik.

Először 1925-ben volt magyar körverseny, ami mára szintén komoly viadal.  A június 11-én kezdődő, 890 kilométeres össztávú Tour de Hongrie-ra már négy prokontinentális csapat jelezte részvételét: a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM. A 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba.

hírdetés