Hozta a kötelezőt a magyar labdarúgó-válogatott, amely nagy fölényben futballozva, Korhut Mihály távoli lövésével 1-0-ra győzött Azerbajdzsán ellen az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának 7. fordulójában, és megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszott szlovákokat fellépett a második helyre. A 92. percben a játékvezető érvénytelenített egy azeri találatot.

Hozta a kötelezőt a magyar labdarúgó-válogatott, amely nagy fölényben futballozva, Korhut Mihály távoli lövésével 1-0-ra győzött Azerbajdzsán ellen az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának 7. fordulójában, és megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszott szlovákokat fellépett a második helyre. A 92. percben a játékvezető érvénytelenített egy azeri találatot.

 

Marco Rossi már a horvátok elleni súlyos vereség után jelezte, hogy arra a kilencven percre reagálni fog, ezért végül három helyen is megváltoztatta a kezdőcsapatot. Az, hogy a Splitben gyengébben teljesítő Kádár Tamás ezúttal kimaradt, nem volt meglepetés, a helyét az eltiltását letöltő Baráth Botond vette át. Az eltiltott Kleinheisler László mellett kimaradt Holman Dávid is, helyükre Szoboszlai Dominik és Kovács István került.

A csapat úgy kezdett, ahogy kell hazai pályán, egy papíron gyengébb ellenféllel: óriási nyomás nehezedett a vendégek kapujára, és nem is sokáig bírták a nyomást.

A 10. percben Korhut Mihály egy szép lövéssel megszerezte a vezetést – kellett is a védősegítség, mert elöl minden kimaradt.

Csak Sallai Roland két gólt is szerezhetett volna, de egy közeli lövése elment a jobb kapufa mellett, 16 méteres próbálkozását pedig könnyedén védte az azeri kapus.

Az első 20 percben 72, félóra elteltével még mindig 60 százalékos volt a magyarok labdabirtoklása, és ugyan a vendégek a hajrában vezettek pár formás akciót, helyzetig nem jutottak el.

Ellenben a magyarok 13 próbálkozásából hat eltalálta a kaput.

A második félidőben folytatódott a nyomás, de komoly helyzet nem alakult ki. Sallai próbálkozásai nem találták el a kaput, Korhut viszont a 78. percben majdnem megduplázta góljainak számát.

Furcsa helyzet volt, hogy egy ekkora fölényben lehozott meccs végén ennyire izgulni kellett, de a négyperces hosszabbításban Rossi is majdnem infarktust kapott, egy azeri szöglet után ugyanis a hálóba került a labda.

A játékvezető azonban azonnal jelezte, kezezés miatt nem adja meg: a tévéfelvétel tanúsága szerint azonban a Sabah csapatának középső védője, Bahlul Mustafazade a hasával sodorta a kapuba a labdát.

 

hírdetés
hírdetés