A Telekom-Veszprém sztárja és csapatkapitánya Nagy László szerint óriási lehetőséget szalasztott el a csapat, amely vasárnap 27-24-re kikapott az észak-macedón Vardar Szkopjétól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni döntőjében. A BL ezüsthöz mi így is gratulálunk, a sport már csak ilyen.

A Telekom-Veszprém sztárja és csapatkapitánya Nagy László szerint óriási lehetőséget szalasztott el a csapat, amely vasárnap 27-24-re kikapott az észak-macedón Vardar Szkopjétól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni döntőjében. A BL ezüsthöz mi így is gratulálunk, a sport már csak ilyen.

 

Bár mindeni reménykedett, hogy a Veszprém megint legyőzi a Szkopjét, de ez sajnos nem jött össze.

Óriási csalódottság van bennem. Az első félidő borzalmas volt, a kapusainknak nem tudtunk segíteni, utána pedig nem tudtunk kijönni belőle. Pedig az ellenfelünk semmi mást nem csinált, csak azt, amire számítottunk, nagy meglepetés nem ért bennünket – nyilatkozta a jobbátlövő.

Hozzátette, óriási lehetőséget szalasztottak el, pedig egyben volt a csapat, és nagyon szerették volna a BL-címet, de a gyenge első félidő megpecsételte a sorsukat.

Nagy László válla szombaton, a lengyel Vive Kielce elleni győztes elődöntőben megsérült, ezért a megszokottnál jóval kevesebbet tudott játszani a fináléban, és támadásban, valamint védekezésben is nagyon hiányzott a csapatból.

Ilyenkor nem számít a fájdalom, örülök, hogy sikerült játszanom, de keserű szájízzel hagytam el a pályát – mondta a Barcelona színeiben kétszeres BL-győztes kézilabdázó, aki pályafutása utolsó mérkőzését játszotta.

Új ciklus előtt állunk, de nagyon bízom benne, hogy David Davis marad a vezetőedző, mert október óta emberfeletti teljesítményt nyújtott a csapat és ő is. Meggyőződésem, hogy ugyanezen az úton kell továbbhaladnunk – hangsúlyozta Nagy László, aki a klub sportigazgatójaként folytatja karrierjét.

Szombaton a kapus Sterbik Árpád bokája is megsérült, ennek ellenére a döntő második félidejében ő védte a veszprémi kaput. Sőt bravúrt bravúrra halmozott.

Törésem nincs, de fáj minden porcikám, reggel még sétálni sem tudtam rendesen, de megpróbáltam mindent megtenni, hogy pályán legyek – mondta.

A védelem nem működött megfelelően, Mikler Roland tűz alatt volt, és csak egy-két labdát tudott fogni, mert nagyon nehéz dolga volt, támadásban pedig többször is eladta a labdát a Veszprém.

Sajnálom, mert több van a csapatban, illetve a visszavonuló Momir Ilic és Nagy László miatt is nagyon sajnálom. Egyes játékosok szerintem fel sem fogják, hogy talán soha többé nem jutnak el ide, a négyes döntőbe, és minden alkalmat ki kell használni. Egy döntőben úgy kell játszani, mintha pályafutásod utolsó mérkőzése lenne – szögezte le Sterbik.

A Veszprém 2002, 2015 és 2016 után negyedszer jutott a BL döntőjébe, és negyedszer is ezüstérmet szerzett. Talán az ötödikre sikerül.

hírdetés
hírdetés