Ötéves börtönbüntetésre ítélték Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót. Az olimpikon évekig Kijevben bujkált így a pere is húzódott.

Ötéves börtönbüntetésre ítélték Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót. Az olimpikon évekig Kijevben bujkált így a pere is húzódott.

Az 59 éves, Los Angelesben és Szöulban a 86 kilogrammos kategóriában aranyérmes egykori sportolót szexuális zaklatásban találták bűnösnek hétfőn: a bíróság szerint a kétezres évek elején két, általa edzett fiatal lányt molesztált.

Az ítélet szerint Seisenbacher – aki mindvégig tagadta bűnösségét – 1999 és 2004 között Bécsben zaklatta tanítványait, akik közül az egyik 2013-ban emelt vádat ellene. A lányok 11 és 13 évesek voltak.

Nem úgy tűnt, hogy az áldozatok félrevezettek minket – fogalmazott az ítélethirdetéskor Christoph Bauer bíró.
A tárgyalásra közel három évet kellett várni, ugyanis Seisenbacher elmenekült Ausztriából, így nem jelent meg a 2016 decemberére kitűzött időpontban. Az egykori sportolót 2017 augusztusában Kijevben fogták el, de a kiadatása előtt szabadon engedték. Másodjára három hónapja tartóztatták le, amikor hamis útlevéllel akart átkelni az ukrán-lengyel határon.

hírdetés
hírdetés