Szoboszlai bombájával idegenben nyert a Rossi csapat. Bár több csapás is érte a meccs elött a válogatott keretét úgy tűnik sikerült megtalálni a rést a törökök pajzsán. A meccs Törökországban nézők nélkül lett megrendezve. Jöhetnek az oroszok is.

Szoboszlai bombájával idegenben nyert a Rossi csapat. Bár több csapás is érte a meccs elött a válogatott keretét úgy tűnik sikerült megtalálni a rést a törökök pajzsán. A meccs Törökországban nézők nélkül lett megrendezve. Jöhetnek az oroszok is.

A magyar labdarúgó-válogatott a törökök otthonában lépett pályára a Nemzetek Ligájában. Jól és bátran kezdte a mérkőzést Marco Rossi együttese. Az első lehetőségre a hetedik percig kellett várni, amikor is Szalai Attila a saját térfeléről remekül indította Sallait, aki még a levegőben belekapott a labdába, amely végül a kapujából kilépő Cakirban akadt el. Két perccel később ismét Sallai volt agilis, a beadását a hazai védők szögletre tisztázták.

A 12. percben Cakirnak kellett védenie Holender lövése után. Szép támadás volt.

A 19. minutumban Szoboszlai lőtte rá mintegy 16 méterről, a labda azonban kifelé pattant a bal oldali kapufáról.

Az első félidő derekánál Marco Rossinak nem igazán lehetett oka a panaszra, hiszen fegyelmezetten védekezett a csapat és támadásban is aktívabb volt, mint a török válogatott.

Szoboszlai lövése levágódott a blokkról, aztán amely után kezezést reklamáltak Szalaiék, de a bíró sípja néma maradt.

Negyedórával az első játékrész vége előtt ismét a török kapufán csattant Holender csavarása.

Szalai Ádám is bátran elvállalt egy lövést 23 méterről lőtt, de a török kapus a középre tartó labdát kiütötte.

Gulácsinak nem sok dolga volt eddig, Yandas próbálkozásánál sem kellett túlzottan aggódnia az RB Leipzig kapusának, könnyedén fogta.
Még a végén is veszélyeztetett Szalai, aki másodszor is megpróbálkozott egy távoli lövéssel, azonban a kapu fölött zúgott el a labda.
Jól játszik a magyar válogatott, azonban az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult.
A törökök cseréltek a szünetben, Kutucut a Lille játékosa, Yazici váltotta. Jobban kezdte a második félidőt a hazai csapat, legalábbis első öt percben átvették az irányítást.

Az 51. percben Szalai Ádámtól kapott remek labdát, de a lövése azonban szögletre vágódott egy törökről. Egy perccel később a török válogatott veszélyeztetett, Burak Yilmaz a saját térfeléről vezethette Gulácsi kapujára a labdát, Nagy Ádám azonban utolérte,Yilmaz lövését pedig Gulácsi ütötte ki.

Az 57. percben Calhanoglu lőtt rá 16 méterről, de nem találta el a kaput.

Fél órával a mérkőzés vége előtt Marco Rossi cserére szánta el magát, Sigér helyére Schäfer András állt be, aki ezzel debütált a felnőtt válogatottban.

Hat perccel később óriásit kellett védenie Cakir kapusnak. Szoboszlai jobb oldali szabadrúgása után Orbán nagy erővel, közelről fejelhetett, de a Trabzonspor hálóőr szögletre tolta a léc alá tartó labdát.

Szalai Ádámot váltva 891 nap után Nikolics Nemanja ismét pályára lépett a nemzeti válogatottban.

A második játékrészre szemmel láthatóan feljavultak a törökök, így az első félidőhöz képest jóval kevesebb helyzetet tudott kialakítani a magyar válogatott.

Tíz perccel a vége előtt Szoboszlai Dominik bődületesen nagy szabadrúgásgóljával szerezte meg a vezetést a magyar válogatott.

A Salzburg játékosa mintegy 30 méterről talált be a török kapuba, tegyük hozzá, hogy végre a kapufa is velünk volt. (0-1)

(Turi )

hírdetés
hírdetés