Tiger Woods kiváló játékkal a második helyen végzett a profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA) Palm Harborban rendezett versenyén. Ilyen előkelő helyezést pedig legutóbb közel öt éve, még krónikus hátsérülésének kialakulása előtt ért el.

A sportág első számú alakja a mostani, 6,5 millió dollár összdíjazású Valspar Championshipen végig nagyon kiegyensúlyozottan teljesített. Nem voltak komoly hibái, mind a négy napot az alapütésszámnál jobb eredménnyel fejezte be. Különösen a második és harmadik napon játszott jól, s a vasárnapot már – hármas holtversenyben – a második helyen kezdte meg.

A zárónapon aztán hiába golfozott jobban mint közvetlen riválisai, a pályát hozzá képest négy ütéses hátránnyal kezdő Paul Casey végül egy ütéssel megelőzte, miután az utolsó pályán a több mint 12 méterről, az egyenlítésért ütött gurítása után a labda kevéssel elmaradt a lyuktól.

Kifejezetten jól érzem magam fizikailag, a játékom pedig egész héten jó volt. Összességében nagyon elégedett vagyok – mondta a karrierje során eddig 79 PGA-tornán – köztük 14 Major-viadalon – győztes sztár, aki miatt óriási tömeg gyűlt össze a versenyen.

 

Tavaly 112 ezren látogattak ki a viadalra a négy nap során, míg idén több mint 150 ezer néző volt a helyszínen. Szinte mindenki Woodsot szerette volna látni. Tiger Woods idén negyedszer szerepelt versenyen, mostani második helyezése a legjobb eredménye visszatérése óta.

 

hírdetés
hírdetés