Elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítik a területet – közölte a Városliget Zrt. szerdán . A helyszínen tartózkodó munkatársunk azt látta az Olof Palme sétányon, hogy már szinte az összes tiltakozó aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság  azt írta a police.hu oldalon, hogy senkit nem állítottak elő, tizenkét emberrel szemben viszont szabálysértési feljelentést tesznek.

A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint buy Toradol online az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását jogos használójának. A terület vagyonkezelője a Városliget Zrt., amely több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkát – írták.

A terület kiürítését szerda reggel elkezdték a hatóságok.

Mint ismeretes, a romok mellett jelenleg tiltakozók tartózkodnak, akadályozva a jogszerű munkálatok folytatását, annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. jogerős bontási engedéllyel rendelkezik, a helyszínen tartózkodni pedig élet- és balesetveszélyes – fogalmaztak.

A bontás ellen tiltakozó “Ligetvédők” csoportjának Facebook-oldalán szerda reggel azt írták, hogy több száz rendőr jelent meg a Városligetben, kiürítették a táborukat, ahol már csak azok az aktivisták vannak bent, akik “blokkolják magukat”. A Városliget Zrt. közleménye szerint nemrég birtokvédelmi eljárást indítottak, amelynek értelmében a jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Ő szerdán kimondta, hogy a tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ezt azonban nem tették meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési-, bontás-, vagy munkaterületek – hangsúlyozta a cég a közleményben.

A Városliget Zrt. képviselői a közelmúltban nyilvános rendezvényen, rádiós vitán és személyes találkozókon is igyekeztek egyeztetni a demonstrálókkal, “akik viszont vagy nem tudtak egységes álláspontot megfogalmazni, vagy elzárkóztak az egyeztetések elől – írták, hozzátéve: a társaság továbbra is nyitott az egyeztetésre, ennek feltétele azonban a mostani jogellenes állapot megszüntetése.

Az Olof Palme sétányon, már szinte az összes aktivista a kerítésen kívül van, és sok rendőr veszi körül őket. Egy demonstráló információja szerint még két tiltakozó tartózkodik a kiürítendő területen. Mintegy harminc aktivista ül a földön a kerítés előtt, számos érdeklődő sétál a környéken. A területen komoly a rendőri jelenlét, azonban jelenleg nincs érdemi akció, nyugodt a hangulat.

()Fotó: index )

Post expires at 6:32am on Friday November 10th, 2000

hírdetés
hírdetés