Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők először tehetnek fel kérdéseket a harmadik Orbán-kormány tagjaihoz. Illetve a kormány képviselői minden bizonnyal megszavazzák az önkormányzati választási rendszer átalakítását, amely bár vihart kavaró és egyben demokráciaellenes döntésnek tűnik, sok következménye még sem lesz. S a Fidesz képviselőiről kiderül mennyire Tisza Istvánosodtak el.

Az Országgyűlés keddi határozathozatalai közben elfogadhatja s nagy biztonsággal kijelenthető, hogy el is fogadja azt a kormánypárti javaslatot amely értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a huszonhárom kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. A Fidesz kezdeményezésében enyhítené az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és az önkormányzati voksoláson is bevezetné a többes ajánlás rendszerét. Nos mindezen javaslat többnyire demokráciaellenes, de ez senkit sem zavar. Egyrészt mert a kormány azt szavaztat meg a Parlamentben amit akar. Másrészt melyik kormánypárti képviselő mer ellent mondani a kormánynak ? A kenyéradójának ? Nos egyik sem,hisz  eddig sem mertek ellenkezni. Mindegyik megélhetési politikus, akik nem a szavazóiknak az érdekeit tartja szem előtt, hanem a sajátját. De az tény kérdése, hogy az ellenzéki képviselők javaslatainak figyelmen kivül hagyása, már teljesen Tisza Istvános gondolkodás,  aki mint tudjuk sokat tett Magyarországért. Sok embert küldött az I.Világháborúban a biztos halálba, és a szegények gondjait sem agyon kívánta megoldani.  .

A Ház ülése pünkösd miatt kedden 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM politikusa veheti át a Bajnai Gordon volt kormányfő által visszaadott független parlamenti mandátumot. Az ellenzéki szövetség vezetője már az Országgyűlésbe kerülése után jelezte, hogy választási indulása ellenére sem ül be a parlamenti patkóba, Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pedig később arról számolt be, hogy Bajnai Gordon háttérbe vonul, és nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában.

A napirend előtti felszólalásokat követően az új kabinetnek szóló első azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el, az interpellációkra azonban még várni kell a házelnök előzetes napirendi javaslata alapján.

Szerdán egyebek mellett a sport- és adótörvények kormánypárti módosítási szándékáról tárgyalhat a parlament.

 

hírdetés
hírdetés