A maori mitológia szerint a maori tetoválás eredete egy szerelmi történetnek köszönhető. A történet 2 szerelmes viharos elválásáról és egymásra találásáról szól, az alvilág és az emberek világa között.
Mataora, a fiatal fiú, és az alvilági fiatal hercegnő, Niwareka szerelme egészen addig töretlen volt, amíg egy napon Mataora megverte Niwarekát a szerelmi cívódás hevében. A hercegnő büszkesége és önbecsülése nem bírta elviselni a megbántottságot, ezért elhagyta az erőszakos fiút és visszatért apja birodalmába, Uetongába. Mataora összetört szívvel és a bűntudattól gyötörve a hercegnő keresésére indult. Rengeteg viszontagság és számos próba kiállása után Mataora Utengora földjére érkezett. A nagy út megviselte, arca poros és mocskos volt, amikor átlépte az alvilág kapuját, így Niwareka családja kicsúfolta és megalázta az ifjút megviselt kinézete miatt. A fiú ennek ellenére, büszkeségét, fáradtságát és elgyötörtségét sutba vetve szerelme megbocsátásáért könyörgött. Niwarekában látva a megalázott fiú eltökéltséget újra szerelem gyúlt, így megbocsátott neki. Niweraka apja úgy döntött, ha már a lánya az emberek világában szeretne élni egy emberfiával, legalább örökséget küld vele, ami magasabbra emelheti majd őket a társadalombna. Így történt, hogy Mataora megtanulta az alvilágban a tetoválás művészetét és a taniko művészetet is, ami a több színnel való szövést jelenti. A moko szó, ahogy a tetoválást ekkor még nevezték, terméket, folyamatot is jelenthet, utalva ezzel a változás folyamatára és a kész egészre.
A szerelmesek hosszas tanulás után visszatértek az emberek világába és magukkal vitték a moko és taniko művészetét.
Utengo öröksége fényes jövőt biztosított nekik, törzset alapítottak és generációról generációra örökítették tudásukat. Zárt világukban a fejet tekintették a legszentebb testrésznek, ezért a legtöbb tetoválást arcra készítették. Mivel a tetoválás vérzéshez vezetett, ezt csak a legjobban hozzáértő kézművesek vagy tohunga-ta-okok végezhették el. Ezek a személyek magas helyet foglaltak el a társadalmi ranglétrán. Továbbá minden magasabb rangú személy a maori törzsből tetoválásokat viselt. Azt, akinek egyetlen tetoválása sem volt, egyszerűen státusz, társadalmi rang nélkül tartották számon.
A tetoválás a kamaszkorban vette kezdetét, amelyet szokás és rituálé kísértek. Azonfelül, hogy egy harcos vonzóbbá váljon a nők szemében, más jelentéssel is bírt. Például hogy belép az élet felnőttszakaszába. Később a harcosok az életükben bekövetkező fontosabb eseményeket is magukra jegyeztették.
Az arcon lévő tetoválások elkészültéig a nemi érintkezés és szilárd ételek fogyasztása tilos volt. Ehelyett folyadék állagú étkeket fogyasztottak egy fából készült tölcsér segítségével, nehogy a fertőző élelem érinthesse a begyulladt bőrt.
Egy teljes arctetoválás nagyon hosszú ideig tartott és személyre szabottan, az alany csontszerkezetre való tekintettel készült. A tetoválás első szakaszában mély karcolásokat ejtettek a bőrben egy éles csontszerszámmal, majd egy vésőt koromfekete égetett gumiba vagy elégetett hernyóba mártottak, és a bőrre csapták. A hosszú és fájdalmas eljárást követte a sebek kezelése. A karakafa leveleit a vágásokra helyezték, hogy siettessék a gyógyulást. A tetoválás folyamata alatt fuvolamuzsikát és zenés költeményeket adtak elő az alanyoknak, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Gyakran voltak viszálykodások ebben az időben, így a harcosoknak kevés idejük maradt a lábadozásra.
Noha a tetoválások elsősorban arcra voltak festve, az ászak-aucklandi harcosok dupla csavarú spirálokat használtak az ágyékukon, amelyek gyakran térdmagasságba is leereszkedtek.
A nőket nem tetoválták olyan mértékben, mint a férfiakat. Az ajak fölötti vonalakat általában sötétre tetoválták, az orrcimpákat nagyon finoman bemetszették. A moko áll mindig a legnépszerűbb tetoválás volt, aminek a használata egészen az 1970-es évekig eltartott.
A régészeti források szerint a tetoválás Új-Zélandról származik és a kelet-polinéziai kultúra irányába halad. A tetoválásra használt, csontból készült vésők megtalálhatóak több régészeti szempontból különböző időpontban, Új-Zélandon, de egyes korai kelet-polinéziai helyeken is. Nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a nem maori népek is gyakorolták volna a tetoválás művészetét. Új-Zélandon, a korai időkben nagy számban találtak vésőket, amelyek arról mesélnek, hogy eleinte inkább a pontosabb mintájú, egyenes sablonokat kedvelték.
A „tattoo” szó a tahiti nyelvből származó „tatau” szóból ered. Feljegyzések szerint James Cook kapitány használta a „tattow” szót, amikor először szemtanúja volt egy tetoválásnak Tahitin 1796-ban.
(Bánrévi Lili)