A két bajai gyanúsított nem akarta visszafizetni a felvett hitelt az egyik osztrák banknak. Ma már gyanúsítottak és súlyos évekre számíthatnak a rácsok mögött.

A két bajai gyanúsított nem akarta visszafizetni a felvett hitelt az egyik osztrák banknak. Ma már gyanúsítottak és súlyos évekre számíthatnak a rácsok mögött.

B. Ferenc egy bajai cég részére 2011. július 22-én közel 400 millió forintos hitelt igényelt az egyik osztrák pénzintézettől. A hitelfelvétel során fedezetként megjelölt ingatlan értékével szándékosan megtévesztették a bankot, melynek érdekében B. Attila 2011. február 14-én alapított egy céget, amely ténylegesen gazdasági tevékenységet nem folytatott. A bank megtévesztése érdekében a két férfi fiktív bérleti szerződéseket is kötött.

A nyomozók az eljárás során a két gyanúsítottat 2016. augusztus elsején – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A megalapozott gyanú szerint a két férfinak nem állt szándékában a hitelt visszafizetni.

A rendőrök a napokban befejezték a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Soproni Járási Ügyészségnek küldték meg – számolt be a police.hu.

hírdetés
hírdetés