Újabb leépítések várhatóak értesüléseink szerint a királyi Postánál. A hírek szerint a jelenlegi állomány húsz százaléka kerül lapátra, bár soha még oly kevesen nem dolgoztak a Magyar Postánál, mint most. Az állami vállalat kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 31701 fő volt 2014 első negyedévben.

Tavaly év végén még 32147-en dolgoztak a cégnél és 16,8 milliárd forintot kerestek. Az ezt megelőző negyedévben pedig még 32384-en mondhatták magukat postai dolgozónak, de négy évvel ezelőtt még 34 ezernél is többen kapták a Magyar Postától a fizetésüket. Vagyis leépített és bért emelt a vállalat. A bérmegállapodás még februárban született meg, így a márciusi bérfizetéssel már a megemelt fizetés érkezett a számlákra. Havi 130 ezer forintig 3,5 százalékos, 180 ezer forintig 3,3 százalékos, 350 ezer forintig pedig 2 százalékos az emelés. A vállalat pénteken mutatta be új szolgáltatását, a csomagautomatákat, Németországban viszont már a csomagszekrényeket ünneplik. „A Német Postánál a levélszekrény feltalálása óta az egyik legnagyobb találmánynak tartják a levélszekrény mintájára kifejlesztett csomagszekrényt, mely a tesztelés után, mostantól egész Németország területén elérhető lesz” – olvasható a Postás Szakszervezet nemzetközi híreiben. Hozzáteszik: meg lehet vásárolni az ügyes szerkezeteket, de bérlésükre is van lehetőség. Az alaptípus 99 euróba kerül, de lehetőség van havi 1,99 euróért bérelni is.

A Német Posta a csomagszekrényt elsősorban a családi házas területeken ajánlja, ahol az ügyfél saját telkén állíttathatja fel, de a társasházakban lakóknak sem kell lemondani a kényelmes kézbesítési lehetőségről, ha van elég hely a szerkezet telepítésére. Ezután már nem gond a csomagok kézhez vétele, illetve küldése. „Nem kell a postára vagy a szomszédhoz menni, ha a címzett éppen elkerülte a kézbesítőt.

A csomagszekrények zárhatóak és szinte kizárt, hogy illetéktelen személy kezébe kerüljön a küldemény. A csomagszekrény lehetőséget biztosít a visszaküldésre illetve előre bérmentesített csomagok, kiscsomagok küldésére is. Csomagszekrény felállítása esetén az ügyfélnek számos igényét figyelembe veszik: méret, design, szín, szerelés módja” – olvasható a hírben.

Az Osztrák Posta pedig publikálta 2014 első negyedéves pénzügyi eredményét: 0,7 százalékos visszaesés mutatkozott a konszern árbevételében, mely így 598,4 millió euró lett. Szintén a szakszervezet honlapján olvasható, hogy a levél üzleti területen volumen visszaesést regisztráltak, ezzel szemben a csomag és logisztikai üzleti területen 3,7 százalékos növekedés látható. 2014-re mintegy 100 millió eurót fektetnek be automatizálási és feldolgozási projektjükbe, mely hosszútávon költségcsökkentési lehetőséget rejt magában.

A DHL pedig új szállítási megoldást vezetett be Los Angelesben, hogy a belvárosban kialakult közlekedési dugókat kikerülje. Konkrétan helikopteres szállítással biztosítja a cég a Los Angeles központjában található bankok számára a korareggeli szállítást. A helikopter 350 kilogramm levelet és csomagot képes elszállítani. A DHL a helikopteres szállítást New Yorkban is biztosítja.

hírdetés
hírdetés