Újabb siker a paralimpiai. Most a T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának Ekler Luca azután, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban. Ekler pedig hozta a papírformát első lett távolugrásban.

Újabb siker a paralimpiai. Most a T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának Ekler Luca azután, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban. Ekler pedig hozta a papírformát első lett távolugrásban.

 

Aranyosak lettünk Ekler révén távolugrásban isSaját világcsúcsát kétszer is megjavítva aranyérmet nyert Ekler Luca kedden távolugrásban a tokiói paralimpián. A T38-as kategória magyar indulója világ- és Európa-bajnokként vágott neki második számának az után, hogy szombaton negyedik lett 100 méteres síkfutásban.

Ekler már elsőre megjavította saját, 5,51-es világcsúcsát, 5,60 métert ugrott, ezzel nagy fölénnyel vezetett. Második kísérlete érvénytelen volt, harmadikra ismét javított a rekordon, 5,63-at ért el, majd két rontott kísérlet, illetve egy félig kivitelezett, 4,00 méterrel beírt ugrás következett. Magabiztos sikerét egyik ellenfele sem veszélyeztette. A második helyen az orosz Margarita Goncsarova végzett 5,29-cel, és a brit Olivia Breen lett a harmadik 4,91-gyel.

A TFSE 22 éves atlétája a kategóriája világrekordját 5,51 méterrel tartotta, ennek beállításával nyerte az idei Európa-bajnokságot a lengyelországi Bydgoszczban. Az egyéni csúcsa egyébként 5,87 méter, amit azonban az épek között ért el tavaly nyáron, így az nem számít bele a paraversenyek hivatalos eredményei közé.

Ekler 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek. Az Olimpiai Stadionban szerephez jutott a tanulásban akadályozott Szöllősi István (F20) is, aki súlylökésben 13,59 méterrel ötödik lett.

(Horváth Sz.)

hírdetés
hírdetés